1990. december 27-én születtem Békéscsabán, a sport gyermekkorom óta szerves része az életemnek: 6 éven keresztül versenyszerűen fitneszeztem, egy súlyos sportsérülés következtében végül abba kellett hagynom a versenyzést. Az álmomról – miszerint egyszer bajnok leszek – azonban nem mondtam le, s új vizekre eveztem. Először a 2012-es tavaszi versenyszezonban álltam Fitness Modell kategóriában színpadra. A váltás jó döntésnek bizonyult: az év végén Bangkokból világbajnoki aranyéremmel tértem haza. 2013-ban az IFBB szövetséghez igazoltam, így aztán az első nemzetközi megmérettetésemen (Arnold Classic Europe) már az ő színeikben versenyeztem. A rengeteg felkészülés, a heteken át tartó versenydiéta meghozta az eredményt: a madridi versenyről ugyancsak aranyéremmel tértem haza. 2013 igencsak tartalmas év volt a számomra, annál is inkább, mert az amerikai Arnold Sport Festiválon Colombusban 60 versenyző közül a 3. helyezést sikerült elhoznom. Jelenleg a legnagyobb célom a 2014-es őszi szezonban életem legjobb formáját hozni a mexikói IFBB Junior Világbajnokságon és a kanadai IFBB Világbajnokságon.
Ha nem az edzőteremben izzadok, akkor sem tétlenkedek, egyszerre két egyetemen folytatok felsőfokú tanulmányokat: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogot tanulok, a későbbiekben büntetőjogászként szeretnék elhelyezkedni, míg a McDaniel College-on májusban diplomáztam angolul politológiából. A sport és a tanulás a két legnagyobb szenvedélyem, bízom benne, hogy – ahogy most – úgy a későbbiekben is jól meg fognak férni egymás mellett.
Magasság: 160 cm
Testsúly: versenyszezon 49 kg azon kívül 53 kg
Születési év: 1990.12.27
Eredmények:
2014. március 1. - Arnold Sports Festival, Colombus OH, USA
Bikini Model -160cm 3. hely
2013. október 12. - Arnold Classic Europe, Madrid
Bikini Model -160cm 1. hely
2013. október 6. - IFBB Arnold Classic Kvalifikációs verseny
Bikini Model -160cm 2.hely
2013. október 6.- IFBB Magyar Bajnokság
Bikini Model -160cm 2.hely
2013. szeptember 29. - IFBB Fitbalance
Bikini Model -160cm 2.hely
2012. december 8. - WBPF World Championship Bangkok
Model Physique -160cm 1.hely
2012. június 9. - WBPF VilágKupa
Junior Model Physique 1. hely
Model Physique -160cm 1. hely
2012. május 26. - WBPF European Championship Temesvár
Junior Model Physique 1. hely
Model Physique -160cm 1. hely
2012. május 20. - WBPF EB Kvalifikáció Szeged
Junior Model Physique 1. hely
Model Physique -160cm 1. hely
2012. május 19. - WBPF Ausztria Kupa
Junior Model Physique 1.hely
Model Physique -165cm 2. hely
Edzés rutin egy héten:
Heti 6 edzés: 1,5 óra súlyzós és 40 perc kardió.
Versenyfelkészülés alatt az edzőm, László Berkes állítja össze a heti edzésprogramom.
Milyen típusú kardiót végzel:
Taposógép és lépcsőzőgép minden mennyiségben
Jacob’s Ladder
Átlagos étrend diéta alatt:
Napi 5/6-szori étkezés, ami zöld zöldségekből (jégsaláta, spenót, spárga) és fehér húsokból áll
Napi 5-6 liter víz vagy zöld tea
Táplálékkiegészítők amiket használsz:
BCAA
L-Glutamine
L-Carnitine
Thermo Drime Pro
C-vitamin
Zinc
Magnesium
Wianabol